Elállás joga

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 17/1999. (II.5.)
kormányrendelet szabályozása értelmében a fogyasztó a megrendelt termék
kézhez vételétől számított 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a
szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.
Jelen tájékoztató hiányában jogosult a fogyasztó három hónap elteltéig
gyakorolni az elállási jogát.
Az elállási jog gyakorlása esetén a fogyasztót a termék visszajuttatásának
költségén kívül más költség nem terheli, a vállalkozás azonban követelheti a
nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.
Bizonyos esetekben azonban nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog.
Ilyen esetek az alábbiak:
· Olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható
pénzpiai mozgások, ingadozásoktól függ.
· Kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján
egyedi kérésének megfelelően került előállításra, gyorsan romló
élelmiszerek esetén.
· Hang, illetve kép, vagy szoftver esetén, ha a csomagolását
felbontotta.
A vállalkozó a termék visszaérkezését követően a kormányrendelet
értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríti a
termék vételárát a fogyasztó részére.
Kivonat a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött
szerződésekről szóló törvényből:
4. § (1) A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül
elállhat. (2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát
a) termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék
kézhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. §
szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc
munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától
számított három hónap elteltéig, b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés
esetében a szerződéskötés napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a
3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc
munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a szerződéskötés napjától számított
három hónap elteltéig gyakorolhatja. (3) Ha a 3. § szerinti írásbeli
megerősítés kézhezvételére - a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben - a
termék kézhezvételének napjától, illetve - a (2) bekezdés b) pontja szerinti
esetben - a szerződéskötés napjától számított három hónapon belül kerül sor,
ettől az időponttól számított nyolc munkanap elteltéig a fogyasztó akkor is
elállhat, ha a termék kézhezvételétől, illetve a szerződéskötés napjától
számított három hónapból kevesebb mint nyolc munkanap van hátra. (4)
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni,
ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. (5) A vállalkozás
köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az
elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. (6) A fogyasztó viseli az
elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban
felmerült költségeket. A fogyasztót ezenfelül egyéb költség nem terheli. A
vállalkozás azonban követelheti a termék nem rendeltetésszerű
használatából eredő kárának megtérítését. 5. § A felek eltérő megállapodása
hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja a 4. § szerinti elállási jogot: a)
szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha az elállási határidő
lejárta előtt a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;
b) olyan termék értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek
ára, illetve díja a pénzpiac értékesítő által nem irányítható ingadozásától
függ; c) olyan termék értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez
kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére
állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy
gyorsan romlandó; d) hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver
példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást a fogyasztó
felbontotta; e) hírlap, folyóirat és időszaki lap értékesítésére vonatkozó
szerződés esetében; f) szerencsejáték-szerződés esetében.
Elállási jog gyakorlásának menete
Amennyiben élni szeretne elállási jogával annak jelzését megteheti a
megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban, vagy telefonon.
Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját
vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon
történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott
küldeményként adja fel jelzését, így tudja igazolni a postára adás dátumát.
A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségéve juttassa
vissza a cégünk címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával
kapcsolatban felmerült költségek a Vásárlót terhelik, a portósan (utánvéttel)
küldött csomagokat cégünknek nem áll módjában átvenni! Igény szerint
cégünkkel szerződésben álló futárszolgálatot értesíthetjük csomagfeladási
szándékáról, annak díját a csomag feladásakor a futárnak kell megfizetni.
Kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem
rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Vásárlót
terheli!
A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával
rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék
megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések
elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült,
vagy hiányos volt)
A termék visszaérkezését követő harminc napon belül a Vásárló által megadott bankszámla számra visszatéríti a termék vételárát.
 
 

Üdvözöljük a Cinema Paradiso Webáruház-ban!
Magyarország területén belül ingyenes kiszállítást biztosítunk minden termékünkre!


Előre utalás esetén minden termékböl további 2% kedvezmény.
Budapest területén belül ill, személyes átvételkor már Bankkártyával is fizethet nálunk.  2% százalék kedvezmény minden bankkártyás fizetéskor, Budapest területén kivűl 400.000.-ft felett fizethet bankkártyával.

Téli Akciós Ajánlatunk
tekintse meg most ajánlatainkat a képre kattintva.

Minden nálunk vásárolt erősítő és hangszóró szett mellé
1/6 áron adunk hangszóró kábelt!
 


Házi-Mozi hangszóró szett.
Akció 289.990.-Ft/db helyett 268.900.-Ft/db valamint ingyenes kiszállítást biztosítunk! Raktáron.
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva!

Akció 149.990.-Ft helyett 124.999.-Ft+termékre ingyenes kiszállítást biztosítunk!
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva!

fejhallgató.
Akció 51900.-Ft helyett 49.900.-Ft!
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva.

5.1-es Házi-Mozi hangszóró rendszer.
Akció 139.999.-Ft helyett 99.990.-Ft valamint ingyenes kiszállítást biztosítunk!
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva.

                                  JBL SB300 2.1-es házimozi hangszóró rendszer.
Akció 129.999.-Ft helyett 112.999.-Ft valamint ingyenes kiszállítást biztosítunk!
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva.

    Hangprojektoros házi-mozi rendszer iPhone/iPod dokkal.
Akció 1 db 1,5m Luxus HDMI kábelt és egy túlfeszültség védő 7-es elosztót ajándékba valamint ingyenes kiszállítást biztosítunk!
+
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva.
 

 

Akció: 209900.-Ft helyett 159.990.-Ft 1 db 1,5m Luxus HDMI kábelt valamint egy túlfeszültség védő 5-ös elosztót adunk ajándékba valamint ingyenes kiszállítást biztosítunk!
+
tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva!

tekintse meg most ajánlatunkat a képre kattintva!


ÚJ termékek kinálatunkban!
Tekintse meg most a kínálatunkat a lenti linkekre kattintva!

Nálunk regisztráció nélkül is vásárolhat!